Egy fixi agy hányattatásai

Kimentünk Tucanával rideolni, a Kopaszi-gátra. Még mindig nagy az árvíz. De nagyon tök jó!
Fagyiztunk is, a mekiben (csak így póriasan: meki). Aztán mentünk egy kört, valahol ittunk, és visszatértünk a mekihez. Fagyizni. Mégegyszer. Leültünk kint táplálkozni - inkább élvezkedni, nem volt az túl tápláló. Egyszer csak megjelent melletünk az egyik pultos lány. Azt hittük, el akar rugdosni minket, hogy becsukja a ponyvát, mert igencsak esőre állt. De szerencsére (szerencséjére, höhö) nem, csak kérdezett valamit. Egyik kedves kollégája tudni akarta, hogy az ilyen bikekal hogy kell megállni. Merthogy sokat lát ilyen bringát, és érdekelte. Elmagyaráztam a kis hölgynek, hogy hogyisvanez*. Megköszönte, és bement. Ezután indultunk már haza, mert eléggé esőre, viharra számítottunk. Azóta sem esik mondjuk.

Még mindig hiányzik Ő. Ugyanúgy. A bringázás eltereli a figyelmem, gitáron meg jön a blues.


*A pedál együtt mozog a kerékkel, tehát arra megy a bike, amerre tekerek. Így a fékezési folyamat úgy zajlik, hogy az ember (izomból) lassabban teker. Így hirtelen megállni nem lehet, ez veszélyes, oda kell figyelni.